Izland fővárosának jók az adottságai egy környezettudatos városüzemeltetéshez. Ám az már az izlandiak érdeme, hogy ezzel élnek is, és az egész várost igyekeznek fenntartható módon működtetni. Reykjavík mellett Malmö egyik városrésze, Hyllie is kiváló északi példa.

Az északiak valamit nagyon tudnak: a legtöbb pozitív mutatóban, boldogságban, várható élettartamban, szociális biztonságban, az egészségügy, vagy az oktatás minőségében világelsők, és környezettudatosságban, illetve fenntarthatóságban is példamutatók.

Kétállomásos utazásunkat kezdjük Izlandon! Reykjavík a világ legészakibb fővárosa, melynek már a neve is arra utal, hogy a hely megújuló energiában gazdag. Reykjavík jelentése „füstölgő öböl”,  a város rendkívül jól hasznosítja is a geotermikus energiát.

A Smart City koncepció

A Smart City, vagy magyarul okos város koncepció lényege az, hogy egy város intelligens informatikai, távközlési, közlekedési és energetikai megoldásokat alkalmazva, fenntartható módon segíti kiváló életminőséghez a lakóit. Látni fogjuk, hogy Izlandon ennek megvannak az adottságai, de mégsem történik mindez magától.

Energetika 

Az átgondolt és komplex városüzemeltetési megoldás egyik kulcseleme éppen az energiaellátás. A kicsi, 330 ezres lakosságú Izland népességének fele egy szűk területen, a fővárosban és annak pár településsel kibővített vonzáskörzetében él. Izlandnak emellett az ugrásszerűen növekvő idegenforgalommal is meg kell birkóznia, ami természetesen öröm és bevételi forrás, de mégis átalakítja az energiaellátási rendszerek kapacitás-szükségletét.

Nos, Izlandon a nagy helyi áramvállalat, az ON Power képes a mai napig teljesen megújuló, elsősorban geotermikus forrásokból ellátni a lakosság áram- és fűtési szükségleteit.

http://www.onpower.is/about-us#power-plants
Forrás: www.onpower.is

A város így sem lehet teljesen mentes a fosszilis forrásoktól, de a közlekedés igényein kívül az egyéb rendszerek teljesen tiszták. 

Közlekedés

Eddig az adottságok, és innen jönnek az ügyes emberi fejlesztések. Reykjavík Smart City programja ugyanis azzal biztosítja a fenntarthatóságot és a minél inkább célzott kapacitások kialakítását, hogy nagyon pontosan összegyűjti és integrálja a közművek és a közlekedési hálózat adatait.

Reykjavíkban már csak a zord időjárás okán is, nagyon magas az ezer főre jutó autómennyiség. Ez nem éppen környezetbarát megoldás, ezért is igyekszik a város a tömegközlekedést népszerűsíteni és fejleszteni.  

Sárga buszok 

Az alap, hogy az országra jellemző sárga buszokat üzemeltető Straetó cég kialakított egy szupermodern alkalmazást, amellyel minden létező telefonra, kütyüre, laptopra letölthető a menetrend, az útvonaltervezés és a jegyvásárlás, de az egész hálózatot úgy alakítják ki az utasok igényei mentén, hogy ne csak a helyiek, de a turisták, azon belül az idős emberek is kényelmesen használhassák nem csak nappal, de még éjjel is a buszokat.

https://www.straeto.is/

Forrás: https://www.flickr.com/photos/35034348378@N01/22391348956

A buszcég alkalmazása rengeteg tech-díjat nyert el, de ami ennél is fontosabb, a társaság szerint sok új ügyfelet is megnyert a tömegközlekedésnek. A cég honlapja szerint eddig 85 ezren töltötték le az appot, ami egy 300 ezer lakosú országban tényleg nagyjából azt jelenti, hogy szinte mindenki, aki reálisan tömegközlekedéssel utazhat, már használja a rendszert.

A földinformációs rendszer

A szélesebb közönség számára kevésbé látványos, de a város üzemeltetőinek nagyon fontos a LUKR (Landupplýsingakerfi Reykjavíkur) elnevezésű térinformációs rendszer is. A különböző hatóságok és hálózatok közös GIS (geographic information system) rendszere követi, javítja és optimalizálja a hideg- és melegvíz-ellátást, a villamosenergia-rendszert, a távközlést, a szennyvízcsatornákat, az utakat, de még ingatlan-nyilvántartás is van benne, valamint kezeli a város folyóit és tavait.

Közvetlenül 120, közvetve 200 ezer izlandi életét segíti, és bár alapvetően izlandi nyelven készült, angolul is minden követhető.

http://www.lukr.is/

Hyllie – egy jó megoldás a svéd–dán határról

Észak-Európában hasonlóan működő okos város koncepció az E.ON részvételével is készült.

Ha a Dániát és Svédországot, konkrétan Koppenhágát és Malmőt összekötő Öresund tengeri hídon megérkezünk Svédországba, azonnal látható a vonatból balra elterülő Hyllie, Malmö egyik legtrendibb negyede. Itt található például a városi focistadion, a Malmö Aréna, de sok koncertterem is. Az ingatlanárak az elmúlt években intenzíven emelkedtek, amiben biztosan szerepet játszott Hyllie nagy fejlesztése is, amely teljesen fenntarthatóvá tette a városrész okosan integrált működtetését.
Forrás: www.eon.com

A nagy fejlesztés

A projekt 2011-ben kezdődött, amikor az E.ON, a VA SYD (a helyi víz- és hulladékközmű) és Malmö város önkormányzata együttesen elhatározta, hogy Hyllie 2020-re kizárólag megújuló energiával fog működni. Ebbe a megújulóenergia-mixbe a szél, a napenergia, a biomassza és a hulladék égetése tartozik bele.

A fiatal és vélhetően erősen környezettudatos családok kifejezetten díjazták, hogy a kis családi házaktól a nagy apartman-telepekig mindenhol teljesen tiszta megoldásokat alakítottak ki az áramellátás, a távfűtés, vagy akár a hűtés üzemeltetésére, és a környék kifejezetten meg is fiatalodott.

Az integrált koncepció a nagy rendszerek összekötésén túl egészen mikroszintekig is érvényes, vagyis a tetőkön elhelyezett nappanelek mellett az intelligens konyhai berendezésekig integráltak.

Fenntartható, de gazdaságos is

Még az energiatárolásra is készültek megoldások, vagyis a közösség képes a napenergiában bőséges időszakokban felhasználni a többletenergiát, például a bioüzemanyagok előállítására.

A bérlői tapasztalatok nagyon pozitívak. Természetesen jó érzés egy teljesen megújuló, ökosemleges háztartásban élni, de ennél prózaibb ok is van az elégedettségre: az energiaszámlák érdemben alacsonyabbak, mint korábban, mert ezek az intelligensen integrált rendszerek sokkal hatékonyabbak, mint a különálló hagyományos megoldások.

A BBC is érdekesnek találta a fejlesztést, itt lehet megnézni róla egy videót:

https://www.youtube.com/watch?v=6yZYXSsWnsg

Az elmúlt évek legfontosabb energiapiaci változásai közé tartozik a palaolaj-forradalom. Az olaj világpiaci ára a kínálati bővülés hatására mérséklődött, és az Egyesült Államok lett a legnagyobb kitermelő, nagy importőrből exportőrré változott. Most azonban újabb változás tapasztalható.

Drágul a palaolaj kitermelése. A hír első hallásra eléggé meglepő, hiszen az energiapiac arról ismert, hogy a hatalmas elérhető nyereség, vagy az érdemi költségmegtakarítások miatt rengeteg az innováció, az egyes technológiák mindig csak fejlődnek és fejlődnek. Nincs ez másként a palaolajnál sem, a kitermelés drágulása mögött egészen más húzódik meg.

Aki szokott kézzel narancslevet készíteni, biztosan érteni fogja a következő példát! Reggel megkívánunk egy jó pohár narancslevet, ezért előveszünk egy narancsot és félbevágjuk. Amikor a kézi facsarónkra ráhelyezzük a narancsot, eleinte mindenfajta erőlködés nélkül, könnyedén csordogál a narancslé. A második-harmadik mozdulatnál már kicsit kevésbé intenzív, míg az utolsó cseppek kinyerésénél már kifejezetten erőlködni kell, hogy minden kortyot kisajtoljunk a rostok közül. Ez történik az olaj, de a palaolaj kitermelésnél is, a probléma egyáltalán nem újkeletű.

A hagyományos olajkitermelésnél a nagy olajcégek logikus módon először a könnyebben elérhető (például hazai) és a kedvezőbb elhelyezkedésű, olcsóbban felszínre hozható olajat hozták ki. Amikor aztán a biztonságos országok síkvidéki forrásai fogyni kezdtek, akkor jöttek a bizonytalan országok vagy a vadregényes területek, illetve a tenger alatti források.

De még egy adott területen is igaz, hogy amikor valahol új olajmezőket találnak, sikerül a fúrással célba találni, eleinte nagy mennyiségű olaj jön fel. Ha azonban ugyanonnan összességében minél több olajat szeretne az olajvállalat kitermelni, akkor több fúrásra is szüksége lesz, de a későbbiek már csak kevesebb olajat termelnek.

Hasonló folyamat játszódott le a palaolaj-termelésben is, és 2018, illetve 2019 ebben hozott éles fordulatot. A palaolaj-termelés lényege, hogy két jól záró kőzetréteg között található egy olyan porózus homokkőréteg, amelyben a lyukacsos anyagban bőven van kőolaj és földgáz. Ha bele tudunk fúrni ebbe a rétegbe és berepesztjük azt (vizet, homokot és egyéb anyagokat juttatunk be), akkor a repedésekből kiszippantható a szénhidrogén.

Igen ám, de ahogy a hagyományos olajtermelésben, úgy a palaolaj-termelésben is igaz immár, hogy a legjobb amerikai kőzeteket már megfúrták az elmúlt években, az újabb rétegek pedig már kisebb hatékonysággal, kisebb eredménnyel kecsegtetnek. Ráadásul igaz a másik említett hatás is, ha már valahol megrepesztettek egy anyagot, ott a jövőben már csak ezért is kisebb eredmény várható.

Hallott már a világ legígéretesebb, leghatalmasabb olajmezőiről? Ghavar, Burgan, Ahvaz – vagyis sorrendben Szaúd-Arábia, Kuvait és Irán mezőiről? Ezek a hagyományos mezők már termelnek, naponta egy-három millió hordó nyersolaj nyerhető ki belőlük, a föld alatti tartalékokat több tízmilliárd hordóra becsülik.

A palaolaj világában ugyanezt a nagy reménységet úgy hívják, hogy Permian-medence. Ez egy összefüggő terület Texas és New Mexico államok alatt. Ha ezt a hatalmas mezőt egy területnek tekintjük, akkor a világ legjobb mezőivel azonos mennyiségeket tud már ma is, és a kitermelési szint még növekszik. Csakhogy, mint említettük, az újabb és újabb kitermelés kialakítása már drágul.

Az említett költségszint-változások ellenére az amerikai olajtermelés és azon belül a palaolaj-termelés még nő, a hüvelykujjszabály szerint napi 12 millió hordót tud az amerikai olajipar, és ennek a kétharmada pala. A kérdés csak az, hogy a technológia relatív drágulása mikor befolyásolja az olaj világpiaci árát?

Ma furcsa helyzet alakult ki, a WTI (vagyis az amerikai) olaj csak 60 dollár körül van hordónként, míg a Brent-típusú 70 dollár felett. Az árkülönbség oka egyértelműen az, hogy a palaolaj-technológia ennyit fejlődött. Ám az ár emelkedhet és a nagy különbség a kétféle olaj között eltűnhet.

A magasabb ár természetesen alapvetően nem öröm a gazdaság legtöbb szereplőjének, mert a drágább üzemanyag révén ilyenkor borulnak a korábbi árviszonyok, emelkednek a költségek, fogyasztói árat emelni pedig mindig nehézkes.

Van azonban egy gyakran emlegetett pozitív hatás is: a magas ár segíti az innovációt. Eddig sem a technológiai fejlesztések hiányoztak a palaolaj világából, de ha drágább lesz az olaj, biztosak lehetünk abban, hogy a szakma csak még jobban rákapcsol majd.

Miért nem kedvelik a zöldek szegény szarvasmarhákat? Azért nem, mert nagyon megterhelik a környezetünket. Rengeteg vizet isznak és csak úgy ontják magukból az üvegházhatás miatt különösen veszélyes metánt. Ökológiai lábnyomuk vetekszik a légiközlekedésével.

Aki valaha foglalkozott környezetvédelemmel, az biztosan hallott a szarvasmarhák környezetet megterhelő hatásairól. Nézzünk gyorsan pár tényt!

Miközben egy városi ember viszonylag ritkán lát bocikat, embert pedig elég sokat, meglepő lehet, de valójában a bolygón minden öt emberre jut egy marha is. (De nem úgy. Kérem most mindenki a szó eredeti jelentésére gondoljon, tényleg állatokról beszélünk.)

7,5 milliárd ember - 1,5 milliárd marha.

Tartjuk őket a tejükért, és az abból nyerhető sok földi jóért, de más fajtákat tartunk a húsukért, vagy csak azért, hogy szent állatként lézengjenek.

Elvileg a tejet adó és a húsukért tartott marhák nem is ugyanazon fajták (az értékes fajtákból lesz a kívül kérges, belül porhanyós steak), de ne legyenek illúzióink, egy hazai tatárbeefsteaknél vagy egy magyar gulyásban az elöregedett tejmarhák húsa is hasznosul. Van, ahol még nem igazán terjedt el, máshol annyi van belőlük, hogy már egész régiók talaját, klímáját szennyezték meg.

A metánkibocsátás

A szarvasmarhák nagy átka ugyanis, hogy mint minden kérődző állat, rengeteg szén-dioxidot és metánt bocsátanak ki. Előbbiből többet, utóbbi viszont az üvegházhatás szempontjából az egyik legkellemetlenebb gáz, ha úgy tetszik, a globális felmelegedés egyik fő felelőse.

A metánkibocsátás napi száz liter is lehet, bár a pontos érték erősen függ attól, hogy az állat hogy van tartva. Alapesetben minél jobban, annál több gázt bocsát ki, de ha esetleg nagyon környezettudatosan etetik, akkor már kevesebbet (vannak olyan adalékanyagok és növények, amelyek visszafogják a metánkibocsátást).

De hol jön a metán? Jön az mindenhol. A marhák evés (kérődzés) közben a fel nem használt rostok miatt folyamatosan böfögnek és szellentenek, de még az ürülék párolgása is szennyező.

Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a marha nagyon sokat iszik, akkor rémisztő adatokat kapunk arról, hogy egy kilogramm marhahús előállítása mekkora környezeti terhelést jelent.

Hamburger-effektus

Ez azért nem jó hír, mert a világ legnagyobb marhatartói, a 200-200 milliós állománnyal rendelkező India és Brazília, illetve a bőven 100 milliós állománnyal rendelkező Kína így nem csak alaposan megterheli a környezetét, de még növeli is a terhelést.

Ha elgondolkodunk a világ marhaállományán, még sok érdekességet találunk.

Egy emberfőre vetítve például az új-zélandi kérődző-állomány a legnagyobb, míg a minőségi fajták felsorolásánál a még nem említett amerikai, argentin, japán vagy francia húsmarhákról lehetne értekezni.

A legfontosabb piac vélhetően ezúttal is Kína. A hamburger-effektus és a tejforradalom ugyanis olyan Kínát erősen érintő hatások, amelyek döbbenetes mértékben megnövelik a szarvasmarhatartást. Előbbi kifejezés arra utal, hogy a marhahúst korábban nem nagyon fogyasztó (sertés, kacsa és csirkepárti) Kína elkezdett hamburgereket enni (illetve mást is, de mindenképpen nyugatias ételeket).

Utóbbi hatás pedig azt jelzi, hogy a lakosságarányosan sok tejérzékeny emberrel bíró, régebben tejet és csokit szinte nem is fogyasztó kínaiak, elkezdtek tejet és tejtermékeket is enni.

Szennyeznek

Az összesített hatás nem éppen örömteli, sok környezetszennyezés, nagy ökológiai lábnyom. Egyedül annak örülhetünk, hogy a hagyományos kínai ételek közül a marha is főleg rizsfogyasztást pótol, márpedig a rizstermesztés a másik olyan mezőgazdasági tevékenység, ami valósággal fröcsköli a metánt a levegőbe.

Az öntözéses rizstermesztés esetében ugyanis az oxigén nélkül maradt, szerves anyagokkal teli talaj bomlik le és párolog el a levegőbe.

Mit okozunk ezzel?

Pontosan ezt nehéz megbecsülni, az adatok széttartanak, de ami biztos, a szarvasmarha húsának előállítása az egyik legszennyezőbb emberi tevékenység. 

Van sokféle ismert adat egy marhára, összes állományra, országokra lebontva, de talán a legszemléletesebb az, hogy két kiló marhahús (vagyis egy jó steak egy másik családdal) előállítása egyenértékű egy átlagos autó teli tankjának elautózásával.

Valószínűleg kevesen gondoltunk arra, hogy egy bécsi autós bevásárlóút oda-vissza kisebb környezetszennyezés, mint egy kis sütögetés.

Vegyük komolyan!

A húsfogyasztás, nem kis mértékben a középosztály szélesedése miatt gyorsabban nő, mint a világ lakossága. Mégis, ma még nincsenek olyan takarmányalapú emisszió-csökkentési programok, amelyek a kérődzők (leginkább a marha, kisebbrészt a juh és a kecske) károsanyag-kibocsátását érdemben limitálnák.

Az, hogy a marhák mennyire veszélyesen szellentenek ma még inkább csak a félig vicces tudományos-ismeretterjesztő cikkek vissza-visszatérő témája.

A klímakutatók, a zöldek a globális felmelegedés elleni fontos harcukban általában nem a marhatartóknak címzik szavaikat, sokkal inkább az ősellenség olajcégeknek, vagy egyéb fosszilis tüzelőanyagokkal foglalkozó vállalatoknak, illetve az erdőirtások piaci szereplőinek.

Semmit sem csökkentve minden érintett felelősségét, valójában a tehenek ügyét is marha komolyan kellene vennünk!

Mit ér az, ha én egy kicsit jobban odafigyelek, amikor hétmilliárd másik ember felelőtlenül fogyaszt, szennyez és pazarol? Jogos kérdésnek tűnik, de esetenként mégis trend lesz egy jó ötletből, és összességében nagyon is komoly hatása lesz a megtakarításnak.

A felelősen gondolkodó ember olykor a saját életét nehezíti meg, néha úgy tűnik, mintha másoknak is az idegeire menne.

Igen, tényleg egyszerűbb egy zsákban gyűjteni a szemetet, és igen, tényleg több odafigyelést, vagy akár több fizikai helyet is igényel az, ha valaki szelektíven gyűjti a papírt, a műanyagot, zsugorítja a palackokat, válogatja a szerves hulladékot, leadja az elemeket, visszaváltja az üveget, és megválogatja hol mit vesz, hogy jut el oda, miben viszi haza, hogyan használja fel.

Ugyanakkor adódik a sajnos nagyon is releváns kérdés: mit számít, ha valaki üzemanyag-takarékosan próbál vezetni, amikor Indiában naponta tízezer új autó gördül ki az utakra? Vagy van-e értelme akkurátusan lekapcsolgatni az elhagyott szobákban a lámpát, amikor Kínában évente 10 millióan költöznek a falvakból a nagyvárosokba, és kezdik el „városi” mértékben használni az energiát?

A válasz nem lehet más, mint az, hogy természetesen van értelme mindennek, ami észszerű és racionális mértékletesség. A legfontosabb alighanem a mentalitás. Aki tudja, hogy miként érdemes szellőztetni, hogyan kell ügyesen kalibrálni a fűtést, mi az elviselhető és mi az elviselhetetlen meleg vagy hideg, az nem csak energiát takarít meg, de biztos, hogy mentalitása alapján amúgy is érzékenyebb lesz a világ fenntarthatósági problémáira. Ha ragadós a példa, és létrejön egy kritikus tömeg, akkor már lehet jelentősége erőfeszítéseinknek. Vagy azért, mert egy jó ötlet megtetszik másoknak is, vagy azért, mert aki kitalálja, azt kényszer nélkül is sokan követik, így az energiatakarékosság egyedi szintje összesítve nagyon komoly eredményekhez vezet. Ha egy milliók által követett rocksztár elmondja, hogy nem szeret ételt kidobni, hogy a maradékait összegyűjti és elviszi a közeli menhelyre, sokaknak mutathat példát. Ez talán a legpozitívabb értelme a ma divatos influencer szónak.

Ezek sorában az eddigi egyik legemlékezetesebb, és legnagyobb hatású kezdeményezés Koizumi Dzsunicsiró nevéhez kötődik, aki az elmúlt évtizedek legnépszerűbb japán politikusa volt, nemcsak lazább, kicsit rockos kinézete, de forradalmian új, emberközeli hozzáállása miatt is.

2005-ben ő volt a miniszterelnök, amikor a Japán Környezetvédelmi Minisztérium azzal szerette volna az energiatakarékosságot és a szén-dioxid-kibocsátást kordában tartani, hogy a várható, kivételesen meleg nyár előtt öltözködési és légkondi-reformot vezetett be.

A Cool Biz névre hallgató kezdeményezés nem volt túl bonyolult. A kormány azt kérte az állami hivataloktól, minisztériumoktól, hogy ne hűtsék le jobban az irodákat, mint 28° fok, cserébe egy sokkal lazább, nyáriasabb öltözködési előírást vezetett be, és természetesen maga a miniszterelnök is élen járt a zakó és nyakkendő nélküli, vászonnadrágos, rövid inges ruházatok bemutatásával.

Mindez a hagyományosan szuperkonzervatív és sokat dolgozó japán kormányzati tisztviselők között forradalmi lépés volt. Eleinte nem is ment könnyedén, mert a „laza” állami hivatalnokok nagyon feszengtek, tiszteletlennek érezték magukat, ha a privát szférából érkező „öltönyösökkel” találkoztak. Több tízezren vittek be zacskóban a munkahelyükre legalább az ilyen helyzetekre elegáns ruhát is.

De aztán nagyon bevált és elterjedt a rendszer, a programhoz sorra csatlakoztak előbb a japán magáncégek, majd hamarosan több környező, sőt, európai ország is kedvet kapott. Hasonló nagyobb program indult például Dél-Koreában és Nagy-Britanniában is.

Eleinte a Cool Biz júniustól szeptemberig tartott, de amikor, éppen nyolc éve, 2011. március 11-én bekövetkezett a fukusimai katasztrófa, és Japán átmeneti villamosenergia-hiánnyal küzdött, a program még jobban kiszélesedett, és azóta már májustól októberig tart.

Azóta a japán kormányzat minden egyes évben megbecsüli, hogy az adott évben hány millió háztartás energiaigényét lehetett megtakarítani, mekkora emisszió maradhatott el, mennyi volt a szumma energia-megtakarítás.

Sőt, új kezdeményezés is indult: a Cool Biz mintájára elindult Warm Biz a téli fűtésen próbált spórolni és pulóverviselésre ösztökélte a japánokat. Ez a program azonban arányaiban már sokkal kevésbé volt látványos.

Mint minden gazdasági intézkedésnek, természetesen a Cool Biznek is voltak kárvallottjai. A japán nyakkendőgyártók és kereskedők 13 éve mondják töretlenül, hogy nyáron nagyon visszaesett a forgalmuk. A program sikeres, de azért mindenkinek nem jöhet be. Ennyi társadalmi veszteség talán elviselhető.

A megújuló és teljesen tiszta energiaforrások sokfélék lehetnek. Magyarország földrajzi adottságai folytán nekünk sajnos árapályerőművünk nem lesz, pedig ha a technológia tovább fejlődik, meghatározó lehet a világ energiatermelésében a rendkívül ötletes apály-dagály energia.

Magyarországon, amikor teljesen tiszta, megújuló energiaforrásokról beszélünk, elsősorban a naperőművekre gondolunk. Vannak persze szélenergia-megoldásaink is, de az új fejlesztések már sokkal inkább a naphoz kötődnek.

A kifejezetten időjárásfüggő nap és szél mellett globálisan a víz mozgását kihasználó erőművek is nagyon elterjedtek. Felsorolni is nehéz lenne, hogy hányféle kísérlet történt már arra, hogy a hömpölygő vizek hihetetlen energiáit a magunk javára fordítsuk. A legismertebbek a nagy vízhozamú folyókra épített vízierőművek, amelyek eleve jelentős energiát termelnek, vagy éppen felduzzaszthatóak. Akadnak emellett olyan szerkezetek is, amelyek a hullámzást, a tengerek áramlását, vagy éppen az árapályt fordítják energia kinyerésére.

Magyarországon nincsenek tengerek, de igazán lényeges domborzati szintkülönbségek sem, így általában a vízienergia, de különösen a tengeri vízienergia soha nem lesz a mi megújuló energiaforrásunk. Ezzel együtt rendkívül érdekes megismerni egy ilyen üzemet.

Azt természetesen ezer éve is látták az emberek, hogy a tengereknek eltérő a napon belüli vízszintje, naponta kétszer, dagálykor magasabb a víz, apálykor pedig alacsonyabb. Ahhoz már komolyabb fizikai ismeretekkel kellett rendelkezni, hogy meg is értsük: a Föld, a Hold és a Nap milyen tömegvonzással bír egymásra, hogyan válik el egymástól a Föld szilárd, egy testként mozgó része, illetve a tengerek víztömegeinek mozgása.

Mindezt ötszáz éve még csak pedzegették, de arra hamar rájött az európai ember, hogy a magasra emelkedő víz lefolyása energiát jelent, építettek is például a jelenségre árapálymalmokat.

Aztán az ember már nem csak búzát őrölt, hanem megértette, hogy amennyiben a vízszintnek van egy lassú emelkedése és egy lassú süllyedése, ott mozgási energia nyerhető.

Nagyon leegyszerűsítve, olyan ez, mint két egymással kölcsönhatásban levő kád. Amikor az egyikben ér csúcsra a vízszint, azt megfoghatjuk, nem hagyjuk fokozatosan visszaereszkedni. Hanem duzzasztunk, várunk, aztán gyorsan leeresztjük a vizet, az bizony meg tudja hajtani a malmot, vagy egy másfajta turbinát.

Az árapályerőmű nem bonyolult, medencék, zsilipek és vízturbina – mindössze ennyi kell ehhez az energiatermeléshez, ami elég szimplán hangzik, de valójában persze az árapályerőművek gigantikus, rendkívüli mértékben digitalizált szerkezetek.

Érdekesség, és elsőre nem tűnik túlságosan racionálisnak, de a világ legnagyobb árapályerőművei úgy vannak kialakítva, hogy csak az egyik irány mozgását játsszák meg. Nagyon ritkák az oda-vissza működtethető, úgynevezett kétmedencés erőművek.

Árapályerőmű sok van viszonylag közel is, főleg spanyol, francia, brit tengerbe tartó folyók torkolatánál, de ezek jellemzően azért pár száz, pár ezer háztartás ellátásáért felelnek mindössze.

A világ legnagyobb árapályerőműve viszont nagyon komoly, negyedmillió embert ellátó erőmű, amely Dél-Koreában található.

A Sihwa erőmű az azonos elnevezésű tóra épült. Hosszú tengeri gát védte a környék földjeit, aligha gondolt korábban bárki arra, hogy ez a gát jó alap lesz egy erőműnek is.

A gigantikus építmény 254 MW teljesítményével ma a világ legnagyobb árapályerőműve. Gazdája a Daewoo, az egyik legismertebb koreai chaebol (családi tulajdonú óriáskonglomerátum), amely nagyon büszke a projektre.

Magát a gátat az áradások megfékezésére építették, de ez adta később az energetikai szakemberek ötletét, és alig másfél évtizeddel a gát felhúzása után már nyílt is a gátra telepített árapályerőmű.

A Sihwa bizonyos értelemben egyszerű, mint a lejtő. Ez is csak egyirányú energiaforrás, vagyis a 30 négyzetkilométeres lezárt tavi területre beáramló víz erejét használja ki.

A vizet nyolc zsilipen engedik le és nagy teljesítményű merülőturbinák nyerik ki az energiát.

Sajnos a kockázatok is ebből erednek. Ha a víz természetes mozgása helyett gyorsítanak, zúdítanak, akkor az megzavarhatja az ott élők nyugalmát. Ugyanakkor a nagy folyami duzzasztásokkal ellentétben, az árapály konstrukciók nagy előnye, hogy a vizet két természetes állapota között kell csak átengedni, vagyis például egy esetleges gátszakadás nem önti el a környéket, csak pár órával hamarabb beállítja az apály, illetve a dagály valamely állapotát.

A nagy kérdés azonban az, hogy a sok ötletes, technológiai megoldás lehet-e hosszabb távú, elterjedt és gazdaságos energetikai megoldás? Könnyű belátni, hogy egy sebes, nagy vízhozamú folyó állandóan hozza a vizet, folyamatosan termeli a vízienergiát, míg az árapály erőmű olyan, mintha a folyó „állna” egész nap, csak kétszer - elég gyorsan - ide-oda átfolyna egy csomó víz.

A működtetése olcsó, de maguk a berendezések méretesek, és költségesek, így ma még határozottan nem széleskörűen elterjedt az árapály, mint erőműtípus. Ugyanakkor ez egy nagyon nagy esély. Gondoljunk csak bele, a modern energiarendszerek fő problémája a kiegyenlítés, a rugalmasság. Lehet, hogy az árapály-rendszerek környezeti kötöttsége korlátozó tényező, de azért arról tényleg az ember dönt, hogy mikor nyitja meg a zsilipeket.

Nem nehéz belátni, hogy az olaj ára döntően befolyásolja a közlekedés, a szállítmányozás és a vegyipar árviszonyait. Az olaj azonban ennél sokkal mélyebben határozza meg a világ gazdasági szerkezetét.

Az olaj kiemelkedően fontos nyersanyag. Fekete aranynak is hívjuk, mert drága, illetve, akinek van, az jellemzően nagyon gazdag lesz. Akinek nincs, az pedig eléggé kiszolgáltatott.

Ma már nem szokás mindig úgy beszélni róla, mint a legfontosabb nyersanyagról, mert a víz, vagyis a kék arany már inkább tűnik pótolhatatlannak, szűk keresztmetszetnek.

A víz is „kicsit” olaj

Ám, hogy rögtön egy kapcsolódó példával kezdjem az olajár hatásairól szóló írást, az ásványvíz ára is az olajtól függ.

Gondoljunk csak bele, miből áll a vízüzlet? Fel kell hozni egy jó lelőhelyről a vizet, le kell palackozni és el kell vinni a fogyasztókhoz. Ebben az üzletben a víz valójában ingyen van, de ha nincs is teljesen ingyen, a költsége nagyon alacsony. Jó viszonyítás lehet a csapvíz és a legolcsóbb palackozott víz közötti százszoros árkülönbség.

Vagyis az ásványvíziparban a dolgozók bére mellett nem a víz a legfontosabb költség, hanem a PET-palack, a kupak és a víz eljuttatása a fogyasztókhoz.

Aligha kell folytatni az okfejtést, mindenki érti: a vegyipari, műanyagipari árak mind olajfüggőek, de konkrétan a világ legfontosabb csomagolóanyaga, a PET, vagyis a polietilén-tereftalát is olajszármazék.

Emellett még a szállítmányozás díja meghatározó, de az is benzinárfüggő. Vagyis a globális ásványvízigény, az évi több tízmilliárd értékesített palacknyi víz ára az olaj árától függ.

De még az arany is

A következő összefüggés talán már kevésbé érthető elsőre. A világ legfontosabb menekülő értékmegőrzője az arany. Ha szó szerint vesszük, a kis helyen, akár egy zakózsebben is elférő arany (egy egykilós tömb akkora, mint egy nagyobbacska névjegytartó) valóban „menekülés” közben is értékőrző, de a menekülő instrumentum kifejezés inkább arra utal, hogy amikor más befektetések nem hoznak jól, akkor jöhet az arany, érdemes az aranyba menekülni.

Nos, az olaj és az arany hosszú-hosszú idősorok alapján együtt mozognak. A szakemberek szerint alapvetően a dollárról szól ez az összefüggés. Az olaj és az arany világpiaci jegyzései ugyanis mind dollárban vannak meghatározva. Ám a világ legtöbb országában nem dollárban kalkulálnak az emberek, a cégek, a közületek.

Ha tehát egyéb elemek változatlanul hagyása mellett a dollár drágul, akkor egy indiai cégvezetőnek drágább lesz a lánya esküvőjére szánt arany, de drágább lesz a céges teherautókba szánt üzemanyag is, akár mindkettőből csökkentheti a keresletét. A magas dollárjegyzés miatt visszaesik az olaj és az arany kereslete is, márpedig a kereslethiányos termékek ára esni szokott.

8 – 25 szabály

Az egy évszázada megfigyelt összefüggés szerint az olaj és az arany együtt mozog, persze jó nagy kilengésekkel, de van egy állandó megfigyelés. Az arany unciánkénti dollárára és az olaj hordónkénti ára közötti arányszám szinte mindig benne marad a 20 és a 10 közötti intervallumban, de soha nem lép ki a tágabb 25 és 8 közötti intervallumból. Hogy kell ezt elképzelni? Drágulni fog az olaj?

E sorok írása idején éppen 1300 dollár volt az arany unciája és 65 dollár egy hordó Brent-típusú olaj ára, ezek hányadosa éppen 20, vagyis az a pont, ahonnan már vissza szokott pattanni a mutató. Ha ezúttal is igaz lesz az összefüggés, akkor a közeljövőben vagy az aranynak kell olcsóbbá válnia, vagy az olajnak drágulnia, de visszacsúszhat a megszokott sávba az aránypár.

Tényleg mindenre hat

Ha elindulunk ezen a gondolati síkon, rá fogunk jönni, hogy egy rakás olajipari ágazatra lelhetünk. Minden, ahol a csomagolás, a szállítmányozás, vagy a légi közlekedés meghatározó költségelem, vagyis az üdítőitalok, a turizmus erősen olajárfüggő iparágak.

Ha minden drágul az olajár emelkedésével, akkor nem is kérdés, a globális infláció is jól jelzi az olaj árát. Hiszen nem csak a benzin lesz drágább, de az a sok termék és szolgáltatás is, amelyik szállításigényes.

És persze a geopolitika

És akkor még nem is beszéltünk azokról a már-már inkább politikai jellegű hatásokról, hogy egy teljesen az olajra, vagy más szénhidrogénre berendezett állam miként képes az árváltozás függvényében gazdálkodni.

1. Hogy képes Szaúd-Arábia támogatni a hozzá lojális arab országokat?
2. Meddig tudja Venezuela működtetni az Egyesült Államokkal szemben a nagyon „legatyásodott” államát?
3. Miképpen tudja, vagy nem tudja támogatni olcsó nyersanyaggal Oroszország a vele baráti egykori szovjet tagállamokat?

És az innováció?

Ha pedig belemegyünk az energiapiaci következményekbe, akkor a hatások már tényleg beláthatatlanok.

Ha 100 dollár az olaj ára, akkor sokkal nagyobb ösztönzés van az alternatív energiahordozók, a tiszta energia, az újfajta járműhajtás kifejlesztésére, mint ha 50 dollár az olaj ára.

Ott lent már nincs akkora ösztönző. Ha ezt a furcsa összefüggést vesszük, akkor akár azt is mondhatnánk, hogy a magas olajár segíti a bolygó megtisztulását, az alternatív energiahordozók kifejlesztését. Ez igaz, de a nagy kilengés, a szélsőség sohasem jó. Kissé profánul, ha alacsony az olajár, akkor a felboruló költségvetésű olajállamokban lesz zavar és társadalmi elégedetlenség, ha magas az olajár, akkor ott, ahol a lakosság nem tud fűteni, tankolni.

Mint annyi mindenben, talán itt is lehet egyensúly az arany középszer.

A földgáz nem megújuló energiaforrás, és nem is karbonsemleges. A tiszta energia koncepcióba sem illik bele. Mégis, mivel kevésbé szennyező, mint a szén, és kevésbé övezi társadalmi idegenkedés, mint a nukleáris energiát, relatív népszerűsége nem szab gátat annak, hogy a következő néhány évben ismét nőjön iránta a kereslet.

A földgáz speciális termék. Nem éppen a legmodernebb energiaforrás, nem is a legolcsóbb, szállítani sem könnyű, mert nagy vezetékeket, vagy méregdrága LNG-infrastruktúrát kell építeni hozzá. Most mégis intenzíven nő a kereslet iránta. Elsősorban a még mindig gyorsan iparosodó, urbanizálódó és gazdagodó Délkelet-Ázsiában, de bizonyos szempontból (erős zárójelekkel) még Európában is. Magyarországra például ez a kijelentés nem igaz, nálunk visszaesik a fogyasztás.

 A gáz nem éppen olcsó és a gáz nem is teljesen tiszta. Akkor miért kellene népszerűnek lennie?

 Ki ne ismerné azt a mondást, hogy „minden relatív”. Mindezt lehetne hosszasabban is taglalni, nemzetközi vállalások és egyezmények tükrében, de talán egyszerűbb a mindennapi tapasztalat: aki eljut Pekingbe, próbáljon meg felnézni az égre. Nem a nagy kékségét és a napot fogja látni. Mivel a gáztüzelésű erőművek Kínában a sokkal szennyezőbb szenes erőműveket váltják ki, máris érthető a pozitív viszonyulás. 

Más a magyarázat a nyugat-európai emelkedő trendre. Természetesen a mi energiarendszereinkből is esnek ki szennyező erőművek, de mifelénk sokszor éppen a megújuló források térnyerése növeli a gázigényt. Ezt úgy kell érteni, hogy amennyiben az európai villamosenergia-rezsimekben egyre nagyobb hányadot képviselnek a megújuló energiaforrások, elsősorban a nap és a szél, akkor ezen, időszakosan termelő időjárásfüggő források mellé szükségesek a könnyen ki-bekapcsolható gázerőművek is. Képzeljük el, milyen esélyeink lennének egy szép téli napon, amikor nagy pelyhekben hull a hó (vagyis lefedi a nappaneleket) és teljes szélcsendben merenghetünk a gyönyörű tájban. Az energetikus számára ez azt jelentené, hogy se szél, se nap, ha be akarjuk kapcsolni a karácsonyfa égőit, bizony kell valami más energiaforrás.

Ezért van az a furcsa helyzet Európában, hogy az előrejelzések szerint több gázerőművi kapacitás lesz a kontinensen. Igaz, az állítás csak úgy korrekt, ha hozzátesszük, hogy ezek nem feltétlenül fognak több gázt elégetni. Könnyen lehet, hogy az erőművek kevesebbet fognak működni, elsősorban ugyanis a kiegyenlítésre fogja használni őket a rendszer.

Európába vezeték, Ázsiába LNG

De a gázkereslet emelkedése akár empirikus tapasztalat is lehet. Ha nem lenne ilyen erős az igénynövekedés, akkor nem kellenének olyan projektek, mint az Északi Áramlat 2, vagy nem merültek volna fel olyan, amúgy elhasalt elképzelések, mint a Déli Áramlat.

Kína felé is épülnek már vezetékek, például Oroszországból, de a délkelet-ázsiai igények kielégítésében óriási szerep hárul az LNG-tankerekre.

Az már más kérdés, hogy ezen a télen nem is volt olyan egyszerű a tankerek mozgatása. Katarból, a világ legnagyobb termelőjétől a szaúdi blokád miatt volt problematikus az export, Szibériából pedig a szokásos téli nagy hideg és a mindent átható fagy miatt, így a nagy eladó Oroszország, de még a vevői oldalon felsorakozó Kína is jégtörő óriáshajókat állított üzembe a zavartalan szállítások érdekében.

Mi az egyenleg? A megnövekedett igények miatt komoly beruházások zajlanak jelenleg a világ gáziparában. Érdekesség. hogy az egyik legnagyobb gázkitermelési és LNG-kapacitásépítés a kelet-afrikai Mozambikban zajlik. A ma még teljesen jelentéktelen gázipari szereplő 2-3 év múlva berobbanhat a kínálati oldalra. Ha már ma is emelkedik a kereslet, és csak később követi a kínálat bővülése, akkor joggal sejthetnénk azt, hogy az árak is felfelé tartanak. Tavaly ez sokáig így is volt, de aztán az év végén megtört a lendület és az árak lefelé zuhantak. 2019-nek úgy futottunk neki, hogy nagyon alacsonyról indul az olaj és a gáz ára is, de nagy meglepetés lenne, ha ez tartósan így is maradna.

A naperőművek mindenféle szennyezéstől mentes, tiszta, megújuló energiaforrásaink, amelyek térhódítását az állam is támogatja. De nem mindegy, hogy miként. Most éppen kifejezetten racionális változások zajlanak.

 A napenergiát tényleg mindenki szereti. Szép, tiszta, nincsenek rejtett veszélyei, szennyezései, károsanyag-kibocsátásai. Ráadásul javítja az energetikai függetlenségünket, importot válthat ki.

Ám attól, mert valami szép és jó, még lehetnek körülötte visszaélések. Még véletlenül sem állítanám, hogy gonosz szélhámosok martaléka lett a hazai megújuló energiapiac, de azt érdemes rögzíteni, hogy a korábbi, rendkívül kedvező támogatási rendszerre  szerencsevadászok is rámozdultak.

Olyan vállalkozók jelentkeztek be a kötelező átvételi rendszer (KÁT) kedvező megtérülése miatt a naperőművek piacára, akik talán nem is akartak naperőműveket építeni, de azt gondolták, hogy jó áron el tudnak adni egy engedéllyel rendelkező projektet. És az sem volt kedvező, hogy ebben a rendszerben olyan magas árat kapott az energiatermelő, hogy igazán nem volt rászorítva a racionális gazdálkodásra, a hozzáértésre, egyszóval a versenyre.

 Ez nem érte meg a társadalomnak

Csakhogy nincsen ingyen ebéd – tartja a mondás, még az „ingyenes” napsütés piacán sem. Ha ugyanis verseny nélkül is jól lehet keresni, ott mindig van egy rejtett finanszírozó, lehet az például az ipari áramfelhasználó, de akár az adófizető állampolgár is.

2019-től új rendszer váltja a KÁT-ot, a megújuló támogatási rendszer (Metár), amely a legjobb projekteket pályáztatja, és csak az igazán jók kapnak állami támogatást.

Az állam egyáltalán nem szeretne lemondani arról, hogy a hazai energiamixben nőjön a tiszta energia aránya, és ezért teljes mellszélességgel a jó napenergia projektek, különösen a gazdaságos, az élenjáró technológiát használók mellett marad.

Csak a legjobbak maradhatnak

Ez a változás sok mindent jelent. Részben azt, hogy továbbra is lesznek projektek, de lesz verseny is a projektek között, és szinte biztosan lesz méretgazdaságosság is, vagyis jobban meg fogja érni nagyobb projekteket megépíteni.

Ami viszont kieshet vélhetően, az a trükközés. Vagyis például az, hogy amennyiben a kormányzat kedvezőbben szabályozza az 0,5 MW alatti kapacitások kiépítését, akkor a csalafinta befektetők nem fogják ekkora részprojektekre feldarabolni, az amúgy sokkal nagyobb építkezéseket. Eddig ugyanis előfordultak ilyen megoldások. Olyat is láttunk, amikor az uniós források maximális kihasználása, vagy a banki hitelből megvalósított projekteknél az önerő kijátszása miatt összejátszott a befektető és a kivitelező, félő, hogy ezek azért nem tűnnek el egyik napról a másikra.

A rendszer változtatási menetrendje eddig is ismert volt, de immár tudjuk: 2019-től már élesben is bevethető az új, a Metár elnevezésű szabályozás. Legnagyobb előnye, hogy ez a rendszer rugalmasan reagál a piacra.

Ha például a nappanel drágul, vagy éppen olcsóbbá válik, nem egy kőbevésett matematikában kell gazdálkodni, hanem a többiekkel kell versenyezni, vagyis mindenki alkalmazkodhat ahhoz, hogy mennyibe kerül vagy éppen mennyibe kerül megépíteni egy erőművi kapacitást. Ez akár lehetne fix összeg is, de a hazai építőipar munkaerőhiányos állapotában itt is komoly kilengések voltak.

Mindent egybevetve, ha beválnak a számítások, akkor az új rendszer arra jó lesz, hogy aki valóban elkötelezett, vagyis hosszabb távon is napenergiával szeretne foglalkozni, ráadásul még ért is hozzá, az hosszabb távon is megtalálja a számítását.

Az új év elején hajlamosak vagyunk terveket szőni, elhatározásokat tenni és egyúttal megújult lendületet venni. Sokan arról gondolkozunk, vajon mit hoz majd az új év. Az alábbiakban megpróbálom összegyűjteni, hogy mi várhat az energiaiparra az idei évben!

1. Tovább nő a biztonság, a kiberbiztonság fontossága

 A biztonság (security), a kiberbiztonság (cybersecurity) egyre inkább a mindennapi hírműsorok részévé vált, a szektor legsikeresebb cégei a tőzsde sztárpapírjai lettek. Nem véletlenül: amikor egyes államok választási rendszereit, vagy akár atomprogramjait képesek hekkerek és kémprogramok befolyásolni, akkor a nagyon kritikus energetikai, erőművi, akár nukleáris rendszerek környezetében is mind fontosabb a megfelelő védelem. Sajnos ma már messze nem csak az akciófilmek, a kémfilmek és a katasztrófafilmek felpörgetett fantáziavilágában fordulnak elő támadások, behatolások. Ennek következménye, hogy a technológiai fejlődéssel (például az egyre olcsóbban termelhető megújulókkal) nyert árelőny egy részét bizony mindenkinek vissza kell forgatnia informatikai – vagy más biztonságtechnikai – beruházásokra.

2. A geopolitikai feszültségek enyhülhetnek

 2018 kifejezetten cudar év volt ebben a tekintetben. Szíria, Irak, Irán, Líbia, Venezuela, Oroszország, Szaúd-Arábia, Nigéria, Katar. Éppen az extrém negatív bázis miatt van ok az optimizmusra: innen csak javulhat a környezet. Ugyanakkor az is látszik, hogy vannak alternatívái a szénhidrogéneknek. Így azok a gazdaságok, amelyek erre alapozták világhatalmi pozícióikat, veszítettek erejükből, nem zsarolhatják végtelenségig a fejlett nyugati országokat. Tegyük azért halkan hozzá, hogy az alternatívák is hordoznak még bőségesen technológiai és újabb geopolitikai kockázatokat…

 3. Érdemi innovációk az energiatárolásban

Az energiaszektor talán legnagyobb technológiai kihívása az energia megfelelő tárolása. Kedvező esetben, ahol sokat lehet keresni a gazdaságban, vagy sokat lehetne spórolni, oda sok innováció is áramlik.

Márpedig rengeteg tiszta és jó energiánk van, de a tárolás még mindig nagy, sokszor megoldatlan kihívás. Akár napon belül, akár egyik évszakról a másikra jó lenne „spájzolni”. A nagy kihívások éppen azért vannak, hogy okos emberek és cégek gondolkozzanak és megoldást találjanak.

 4. Még mindig várat magára az átütő megújuló energiareform

 Egyszerre zajlik több jó folyamat, de eddig azért eléggé limitált volt, hogy mekkora hányadot jelent az energiamixben a valóban megújuló hányad. Biztosan segíthet az új kvótarezsim, a kvóta drágulása, vagy a folyamatos európai programok az emisszió-csökkentésre, de még mindig előttünk van az igazi áttörés.

Mindenesetre a téma napirenden van, és ahogy korábban a pénzügyi világ startup-forradalmára létrejött a fintech kifejezés, vagy a biztosítói szakma megújítására az insurtech, úgy a megújuló energiagazdálkodás startup-forradalmára is van már kifejezésünk, a rentech, már csak a fogalmat kellene minél több tartalommal megtölteni.

5. Az energia világába is megérkezik a blockchain

 Az elosztott, real-time, decentralizált és visszamenőlegesen megváltoztathatatlan adatbázisok, vagyis a blockchain-technológia nagyszerű újdonság. A világ főleg a kriptodevizák világából ismeri, ez a technológia azonban sok újdonságot tartogat szabályozásban, elszámolásban, hatékonyságnövelésben az energiaipar számára is, máris létezik sok kezdeményezés, például kvótakiosztásra, emisszió-szabályozásra. 2019-ben biztosan nőhet a blockchain energetikai jelentősége.

6. A keresleti oldal jó válaszai

 Angolul ez jobban hangzik, DSR (demand side responses), amely egy nagyon fontos trend.  Nagyon leegyszerűsítve, ne csak úgy értelmezzük a fenntarthatóságra törekvést, hogy megújuló energiát használunk, hanem hogy egyáltalán ne használjunk semmit, vagy legalábbis fogjuk vissza fogyasztásunkat.

Rengeteg egyedi kezdeményezés is ismert (nagyon profánul, ne a műanyagpalackok újrahasznosításában legyünk profik, hanem eleve kevesebbet vegyünk meg), míg a nagyobb felhasználóknál olyan tanácsadók dolgoznak a piacon, akik abból kérnek díjazást, hogy energiát takarítanak meg a cégeknek.

A fogalom most nagyon trendi, biztosan sokat fejlődik ez az ágazat is jövőre.

 7. Indul az open energy

 A nyitott infrastruktúrák, a közös adatbázisok világa a bankszektorban már konkrét uniós direktíva és valóság (open banking). Az energetikában a szabályozás még csak az út elején tart. Ám a tervezett modell ugyanaz. Vagyis, ami a bankoknál a banki rendszerek és adatbázisok megnyitását, a versenytársakkal történő megosztását jelenti – amelynek révén az ügyfelek könnyebben megkörnyékezhetők új ajánlattal – az az energetikában is elindult.

A szektor szereplői természetesen majd ellenállnak, de a készülő reformok radikálisan csökkenthetik a szektor zártságát. Az első tervezett intézkedések elsősorban a lakossági és a mikrovállalati szegmenst célozzák, de nem kizárt, hogy az egyedi szerződésekkel ellátott nagyvállalati szegmensben is lesznek változások.

 8. Még mindig megdöbbentően sok a nukleáris építkezés

 Miközben a világ több országában (a legismertebb e tekintetben alighanem Németország) már kifejezetten elfordult az energiapolitika a nukleáris energiától, addig valójában még mindig őrült tempóban épülnek az új atomerőművek. Csak 2019-2020-ban Finnország, Szlovákia, Kína, India, Dél-Korea, Fehéroroszország, Japán és az Egyesült Arab Emírségek is új kapacitások megnyitását tervezi. Hogy aztán ez sikerül-e nekik, az a jövő zenéje, az atomprojekteknél azért előfordul a csúszás, de az atom részaránya így aligha csökkenhet a globális energiamixben.

 9. Szélenergia-reform

 A világ energiapiacán mindig érdemes arra figyelni, amerre a Tesla cég, vagy amerre Ausztrália fordul. A szél részaránya kifejezetten nő a világban és egyre alacsonyabb a fajlagos költsége. Az energetikai szaklapok közül több felsorolásban is a szélenergia forradalmi változásait a megújuló energia világának egyik legfontosabb változásának írják le.

10. Nő az LNG részaránya is

A cseppfolyósított földgáz (LNG) szerepe évek óta egyre jelentősebb a világban. Ma már a hatalmas tankerhajókon ilyen formában szállított gáz összmennyisége eléri Európa teljes fogyasztását, miközben a világ fogyasztásában három ázsiai hipergazdaság, Japán, Dél-Korea és Kína kiemelkedik.

Az iparág alapvető technológiájáról talán már mindenki hallott, akit érdekel az energiapiac, mindenesetre a földgázt -161 °C-ig lehűtve olyan folyadékot kapunk, amelynek a térfogata mindössze a hatszázada (1/600) az eredeti gáznak.

Ráadásul ez a „gáz” kevésbé szennyező, ami az ismert tisztasági, fenntarthatósági célkitűzések miatt is fontos. A termelés és a vásárlás ma még elsősorban a tengerparti országokra jellemző, a felsorolt dél-kelet-ázsiai térség mellett például az Egyesült Királyság, is nagy vevő, míg a szállítók között Katar és Oroszország mellett egyre fontosabb szereplő lehet Ausztrália. Az ismert szállítási nehézségek, „párolgási” veszteségek ellenére 2019 az LNG éve is lesz.

 Energikus, sikeres új évet kívánok!

Hosszú évek óta először, 2018-ban végre emelkedtek a szén-dioxid kvóták árai az európai kibocsátás-kereskedelemben. A drágulás minden energiaárba begyűrűzik, így elsőre nem hangzik jól, pedig egy sor kedvező folyamatot köszönhetünk neki.

A kvótamechanizmus alapjait ismerjük. Az Európai Unió szeretne kevesebb káros anyagot kipöfékelni, és ennek az emisszió-mérséklésnek a legfőbb eszköze a kvóta. Mert így csak egy bizonyos, limitált mennyiségű szén-dioxidot bocsáthatnak ki az erőművek, az acélgyárak, a nagy ipari üzemek.

Aki mégis szeretne füstölögni, az fizessen, vagyis vegye meg ezt a jogot. Ám mivel a kibocsátás szűk keresztmetszet, ezért sokat kell annak fizetnie, aki továbbra is szeretné szennyezni a környezetet, ez pedig kibocsátás-mérséklő innovációkra, tiszta megoldásokra sarkall.

Mégsem működött

Ez volt a szép elgondolás, a tényleg jól kitalált alapelv, de hosszú éveken át mindez nem működött hatékonyan. A kibocsátási lehetőség tonnája bőven 10 euró alatt maradt, ami nem volt ösztönző, voltaképpen mindenki arra spekulált, hogy az Európai Unió úgysem fogja hagyni, hogy kibocsátás-mérsékléssel lassuljon a gazdasága, biztosan nem engedik, hogy versenyhátrányba kerüljünk a kvótamentes térségekkel, például Kínával szemben.

Aztán az idei évben kiderült, hogy de bizony, mégis csak ez fog történni, és az elhatározott kibocsátásreform bebizonyította, hogy az EU igenis komolyan veszi a céljait, az évenkénti kibocsátás-csökkentést és azt a nagy víziót, hogy 1990 és 2030 között összesen legalább 40 százalékkal apadjon az emisszió.

Elszállt az ár

Az idén elég sokan felismerték, hogy a kvóta komoly dolog és nem lesz belőle elég, hirtelen kilőtt az ár. Amikor pedig már nem 6-7 euró volt a kvótaár, hanem 25 euró, gyakorlatilag minden árképlet megváltozott Európában, a szénerőművek áramtermelésének növekvő költségéből kiindulva elszállt az áram ára is. Azóta ugyan volt egy kis korrekció, jelenleg 19 euró körül ingadozik az ár, de a magasabb szinten rögzült kvótaárnak így is érezhetjük a hatásait.

Új modellek nyíltak

Kezdjük egy negatívummal, de szerencsére pozitívumból több lesz. Természetesen, ha az áram ára megváltozik, akkor a piaci áron energiát vásárló ipari fogyasztók is más árakon adják majd a termékeiket, ez pedig akár inflációhoz is vezethet.

Viszont van több nagyon pozitív hatás, amiről szintén nem szabad elfeledkeznünk. Például a megújuló energiatermelés térnyerése. Képzeljük el, hogy a szenes erőművek drágábban termelnek, és mint láttuk, emelkedik az áram ára! Mindez jelentősen javítja a kibocsátásmentes, vagyis a kvótáért nem fizető technológiák profitszintjét. Ebből a szempontból a nukleáris energia is idetartozik, de a nyertesek között gondoljunk most inkább elsősorban az időjárásfüggő technológiákra, a napenergiára, a szélenergiára.

Több pénz marad

A kvótáért nem fizető megújuló energia termelők pénzügyi modellje tehát még jobb lesz. Ebben a szektorban amúgy is gyors ütemű a költségcsökkenés, de ha még a bevétel is nő (magasabb az áramár), akkor végképp több profit marad. A vonzóbb számokra még többen lépnek be a megújuló termelésbe, több pénz marad innovációra. Az időjárásfüggő energia-termelésnél a legnagyobb innovációs kihívás most a minél hatékonyabb energia-tárolás megoldása.

Vagyis a kvótaár-emelkedésével minden ismert globális energetikai cél megvalósulhat. A magasabb ár miatt talán jobban spórolunk a felhasználással, a változó árviszonyok miatt nő a megújuló energiatermelés aránya, ha pedig arányaiban még több lesz a tiszta és „okos” elem az energiarendszerben, akkor a bolygónkra, a klímára is kisebb befolyást erőszakolunk rá.

Magyarország is jól jár, mert az allokált kvóták „többet érnek”: csak ebben az évben körülbelül 70 milliárd forintot meghaladó értékben. Ha ez a trend marad akkor 2030-ig 1000 milliárdos nagyságrendről beszélünk, amely az energiahatékonyságra, tiszta energiára: CO₂ csökkentésre fordítható.

Figyeljünk a kimaradókra!

Az EU ETS kibocsátási rendszer reformja tényleg nagyon pozitív, bátrabb, ugyanakkor szervezettebb kibocsátás-csökkentést tűz ki célul, olyan célokhoz vezet, amelyet az energiaszektorban mindenki üdvözöl, vagy legalábbis majdnem mindenki.

Hiszen, amikor egy rendszer gyorsabb sebességgel változik, akkor az átalakulás veszteseire is gondolni kell.

Csak két példával:

1. ha a szennyező vállalatok arra kapnak ösztönzést, hogy az unión kívül termeljenek a nagyobb emissziót végző üzemeikkel, akkor meg kell védenünk az Európa periférián, vagy a más földrészeken élők érdekeit, semelyik régió ne váljon szemétteleppé.
2. És oda kell figyelni a pluszfeladatokra is. Amikor az energiatermelést nagyobb arányban végezzük tiszta, de időjárásfüggő erőművekkel, akkor arra is ki kell találni egy jó rendszert, hogy azok a hálózat-üzemeltető cégek se járjanak rosszul, amelyek a nappali üzem és az esti felhasználás között ma a kiegyenlítést végzik.