Hosszú évek óta először, 2018-ban végre emelkedtek a szén-dioxid kvóták árai az európai kibocsátás-kereskedelemben. A drágulás minden energiaárba begyűrűzik, így elsőre nem hangzik jól, pedig egy sor kedvező folyamatot köszönhetünk neki.

A kvótamechanizmus alapjait ismerjük. Az Európai Unió szeretne kevesebb káros anyagot kipöfékelni, és ennek az emisszió-mérséklésnek a legfőbb eszköze a kvóta. Mert így csak egy bizonyos, limitált mennyiségű szén-dioxidot bocsáthatnak ki az erőművek, az acélgyárak, a nagy ipari üzemek.

Aki mégis szeretne füstölögni, az fizessen, vagyis vegye meg ezt a jogot. Ám mivel a kibocsátás szűk keresztmetszet, ezért sokat kell annak fizetnie, aki továbbra is szeretné szennyezni a környezetet, ez pedig kibocsátás-mérséklő innovációkra, tiszta megoldásokra sarkall.

Mégsem működött

Ez volt a szép elgondolás, a tényleg jól kitalált alapelv, de hosszú éveken át mindez nem működött hatékonyan. A kibocsátási lehetőség tonnája bőven 10 euró alatt maradt, ami nem volt ösztönző, voltaképpen mindenki arra spekulált, hogy az Európai Unió úgysem fogja hagyni, hogy kibocsátás-mérsékléssel lassuljon a gazdasága, biztosan nem engedik, hogy versenyhátrányba kerüljünk a kvótamentes térségekkel, például Kínával szemben.

Aztán az idei évben kiderült, hogy de bizony, mégis csak ez fog történni, és az elhatározott kibocsátásreform bebizonyította, hogy az EU igenis komolyan veszi a céljait, az évenkénti kibocsátás-csökkentést és azt a nagy víziót, hogy 1990 és 2030 között összesen legalább 40 százalékkal apadjon az emisszió.

Elszállt az ár

Az idén elég sokan felismerték, hogy a kvóta komoly dolog és nem lesz belőle elég, hirtelen kilőtt az ár. Amikor pedig már nem 6-7 euró volt a kvótaár, hanem 25 euró, gyakorlatilag minden árképlet megváltozott Európában, a szénerőművek áramtermelésének növekvő költségéből kiindulva elszállt az áram ára is. Azóta ugyan volt egy kis korrekció, jelenleg 19 euró körül ingadozik az ár, de a magasabb szinten rögzült kvótaárnak így is érezhetjük a hatásait.

Új modellek nyíltak

Kezdjük egy negatívummal, de szerencsére pozitívumból több lesz. Természetesen, ha az áram ára megváltozik, akkor a piaci áron energiát vásárló ipari fogyasztók is más árakon adják majd a termékeiket, ez pedig akár inflációhoz is vezethet.

Viszont van több nagyon pozitív hatás, amiről szintén nem szabad elfeledkeznünk. Például a megújuló energiatermelés térnyerése. Képzeljük el, hogy a szenes erőművek drágábban termelnek, és mint láttuk, emelkedik az áram ára! Mindez jelentősen javítja a kibocsátásmentes, vagyis a kvótáért nem fizető technológiák profitszintjét. Ebből a szempontból a nukleáris energia is idetartozik, de a nyertesek között gondoljunk most inkább elsősorban az időjárásfüggő technológiákra, a napenergiára, a szélenergiára.

Több pénz marad

A kvótáért nem fizető megújuló energia termelők pénzügyi modellje tehát még jobb lesz. Ebben a szektorban amúgy is gyors ütemű a költségcsökkenés, de ha még a bevétel is nő (magasabb az áramár), akkor végképp több profit marad. A vonzóbb számokra még többen lépnek be a megújuló termelésbe, több pénz marad innovációra. Az időjárásfüggő energia-termelésnél a legnagyobb innovációs kihívás most a minél hatékonyabb energia-tárolás megoldása.

Vagyis a kvótaár-emelkedésével minden ismert globális energetikai cél megvalósulhat. A magasabb ár miatt talán jobban spórolunk a felhasználással, a változó árviszonyok miatt nő a megújuló energiatermelés aránya, ha pedig arányaiban még több lesz a tiszta és „okos” elem az energiarendszerben, akkor a bolygónkra, a klímára is kisebb befolyást erőszakolunk rá.

Magyarország is jól jár, mert az allokált kvóták „többet érnek”: csak ebben az évben körülbelül 70 milliárd forintot meghaladó értékben. Ha ez a trend marad akkor 2030-ig 1000 milliárdos nagyságrendről beszélünk, amely az energiahatékonyságra, tiszta energiára: CO₂ csökkentésre fordítható.

Figyeljünk a kimaradókra!

Az EU ETS kibocsátási rendszer reformja tényleg nagyon pozitív, bátrabb, ugyanakkor szervezettebb kibocsátás-csökkentést tűz ki célul, olyan célokhoz vezet, amelyet az energiaszektorban mindenki üdvözöl, vagy legalábbis majdnem mindenki.

Hiszen, amikor egy rendszer gyorsabb sebességgel változik, akkor az átalakulás veszteseire is gondolni kell.

Csak két példával:

1. ha a szennyező vállalatok arra kapnak ösztönzést, hogy az unión kívül termeljenek a nagyobb emissziót végző üzemeikkel, akkor meg kell védenünk az Európa periférián, vagy a más földrészeken élők érdekeit, semelyik régió ne váljon szemétteleppé.
2. És oda kell figyelni a pluszfeladatokra is. Amikor az energiatermelést nagyobb arányban végezzük tiszta, de időjárásfüggő erőművekkel, akkor arra is ki kell találni egy jó rendszert, hogy azok a hálózat-üzemeltető cégek se járjanak rosszul, amelyek a nappali üzem és az esti felhasználás között ma a kiegyenlítést végzik.