Ökológiai lábnyom – ma már mindenkinek van többé-kevésbé fogalma róla, hogy mit is jelent: valaminek a környezeti terhelése, kifejezve szén-dioxidban, tonna szemétben, vagy akár pénzben. Az egyértelmű, hogy a kapszulás kávé ökológiai lábnyoma nagyobb, mint az otthon darált babkávéé, hiszen egy csésze legyártása több energiát emészt fel, és maga után több szemetet is hagy.

Mi a helyzet a villanyautóval? Folyamatosan jelennek meg a cikkek arról, hogy a villanyautók ökológiai lábnyoma nagyobb, mint a fosszilis üzemanyagúaké. Az akkumulátorban található ritka földfémek kitermelése és kereskedelme sok energiát igényel, mert a villanyautókat hajtó elektromos áramot nem feltétlenül környezetbarát erőművek termelik – szól a magyarázat. Olvasni, hogy a villanyautó 30, illetve 100 ezres futásteljesítménynél átfordulhat ökológiailag megtérülő irányba.

Bár léteznek valóban megalapozott kalkulációk az ökológiai lábnyomról, igazából borzasztó nehéz a számolása. A figyelembe vett paraméterek megválasztása akár tökéletesen ellentétes eredményekre is kifuttathatja a számolást! Hadd soroljak fel néhány olyan tényezőt, amelyeket speciálisan a villanyautók kapcsán kell figyelembe venniük az egyes metodológiák megalkotóinak. Hogy melyik esetében mi mellett teszik le a voksukat nem feltétlenül azon múlik, hogy melyik a valóban igazságos, hanem hogy melyiknek a kiszámolására áll rendelkezésre reálisan adat, vagy elég kutatási forrás:

1. A járművek túlnyomó többsége napközben megy. Ha ezek elektromos járművek, akkor éjjel töltenék őket, adott esetben éjszakai árammal. Az viszont elsősorban az éjjel-nappal termelő atomerőművek felesleges kapacitásának lekötésére szolgált. Mára emellé bizonyos országokban felzárkózik a szaporodó szélerőművek ugyancsak nonstop termelése. Ha az országok közötti nagy kapacitású villanyvezetékek, az úgynevezett határkeresztező-kapacitások megfelelő ütemben fejlődnek, akkor egy délszláv állam is élvezheti az Északi-tengeri szélturbinák termelését. Vajon akkor egy villanyautó teljes életciklusában milyen arányban szükséges megújuló és nem megújuló forrású villannyal számolni?
2. Az akkumulátortechnológiák fejlesztőire valóban óriási felelősség hárul. Az akkumulátorok összetevői iránt megnövekedő igény a világkereskedelemre, vagy akár a világbékére is hatással lehet. Vajon melyik jövőképpel számoljunk az ökológiai lábnyom kiszámításakor? Azzal, hogy Kongó és Dél-Szudán profitál a növekvő keresletből, idővel a munkavállalók biztonsága, és a termelés fenntarthatósága is szerepet fog játszani, és Közép-Afrika fejlődési pályára áll? Vagy azzal, hogy ezeket az országokat végletesen kirabolják, gyarmatosítóik minden korlát nélkül pusztítják el a természeti erőforrásokat? Van ember, aki ezt képes megjósolni és számszerűsíteni?
3. A villanyautók, és az ezzel párhuzamosan fejlődő önvezető technológiák nyomán várhatóan idővel csökkennek a nagyvárosokban a dugók, feloszlik a szmog, kiszámíthatóvá válik a tömegközlekedés, újra élhető lesz a belváros, kevesebben költöznek vidékre, megállhat az agglomerációban a parcellázás, az erdőirtás, kisebb távokon utaznak a dolgozók, illetve – ugyancsak a technológiai fejlődés okán – eleve otthonról fognak dolgozni, kisebb közlekedési terheléssel. Kevesebbet kell költeni légzőszervi és keringési rendszeri betegségekre. Hozzáadjuk ezek pozitív hozadékait a villanyautó előnyeihez, vagy egyelőre ne merjünk semmit biztosra venni?
4. Hiszen történetesen az is előfordulhat, hogy a villanyautók terjedésével az olajárak összezuhannak, a feltörekvő államok örömmel állnak rá a fosszilis technológiákra, és el kell teljen újabb 50 év, hogy ők is a füstködtől köhögő Pekinghez hasonlóan eljussanak a fejlettség olyan pontjára, ahol a megújulókra alapozott ipar egyszerre lesz a túlélés és a gazdasági növekedés záloga.
5. Más lesz-e a lábnyoma egy amerikai piacon futó e-kocsinak, mint egy Budapest utcáin közlekedőnek? Mennyire kell átérezzük a fenti terhek felelősségét mi a körúton egy villanyautó volánja mögött?

Minden mindennel összefügg, olyan hatásokkal és ellenhatásokkal kell számoljunk, ami érzésem szerint egyelőre meghaladja a képességeinket, vagy legalábbis csupán nagyon tág jövőképek kialakítására ad módot.

A jövő kiszámíthatatlan, folyamatosan dolgozni kell a jobbításán. A benzingőz káros. A kobaltbánya meddőhányóin élni is az. Ami viszont a leginkább ártalmas, az a szűklátókörűség és ha elhamarkodottan következtetünk.