Kína, India és Indonézia még mindig rengeteg szenet éget el a hőerőműveiben, az Egyesült Államokban viszont egyre inkább visszaszorul ennek az energiahordozónak a felhasználása. Alig tíz év kellett hozzá, hogy az akkori energiamixben még csak 1 százalékot jelentő nap-, víz- és szélenergia lehagyja az egy évtizede még 50 százalékot adó széntüzelésű erőműveket, ráadásul mindezt tisztán racionális, gazdasági okokból. A trend mindenhol megállíthatatlannak tűnik.
Lehet, hogy lassan elfelejthetjük a szenet? Nagyon úgy tűnik, hogy ez ma már nem csak illúzió. A különböző, kiválóan égethető szénforrások bányászata több ezer évre nyúlik vissza, de a XVIII-XIX. században vált igazán fontossá, amikor a nagyüzemi szánbányászat lett az alapja a brit, majd az amerikai gépesítésnek, vasútépítésnek, ipari forradalomnak.
Leválthatatlannak hittük
Aztán a szén itt maradt velünk másfél-két évszázadig. Magyarországon például Dorog, Oroszlány, Tatabánya, Várpalota vagy a Mecsek neve összeforrt a szénbányászattal.
Pár éve, amikor az Európai Unió szén-dioxid kvótáról, vagy más emisszió-csökkentési tervekről beszélt, még szomorúan hozzáfűzhettük, dicséretesek a törekvések, de Kínában vagy Indiában olyan ütemben nő az ipari kapacitások kiépítése és a városiasodás miatt az energiaigény, hogy az nevetségessé tesz minden emisszió-csökkentést a fejlett világban.
Ázsia sűrűn lakott részein ugyanis kevés volt az olaj, ott inkább szén állt rendelkezésre, így az újabb és újabb széntüzelésű erőművek beindítása minden környezetvédelmi törekvést zárójelbe tett.
Az Egyesült Államok példája
Ám az elmúlt években valami megváltozott, és már a rövid távú előrejelzésekben is pompás számokat láthatunk. Egy évtizede még a világ legfejlettebb gazdaságában, vagyis az Egyesült Államokban is az energiamix fele származott szénből, a széntüzelésű hőerőművek áramtermeléséből, miközben a víz-, a nap- és a szélenergia együttesen is csak 1 százalékot tett ki. Ma már ugyanott tartanak, vagyis a megújulók befogták a „szeneseket”.
Kaliforniában már olyan méretű a napenergia-termelés, hogy sokszor már a szomszédos államokba is szállítanak áramot. Texas az olajról volt mindig is híres, az itt felhúzott Lone Star szélerőműpark 120 ezer háztartást lát el olcsó árammal.
Az „olcsó” nagyon fontos, mert sajnos a hosszú távú előrelátás és az okos önmérséklet napjainkban sem a legjellemzőbb, viszont, ha pénztárcánk alapján is indokolt a megújuló energia bevezetése, akkor tudunk lépni. Szerencsére ezek a tiszta energiaforrások ma már gazdaságosabbak, mint a szennyezők.
Kiváló trendek
A nap-, a szél- és a vízenergia együttesen a világ villamosenergia-szükségletének több mint egynegyedét termeli. A Bloomberg előrejelzése szerint 2050-ben már a Föld energiaigényének a felét fogják adni, és addigra a szén szinte teljesen eltűnik. Az optimista prognózis szerint a megújulók Európában addigra 90 százalékot tesznek majd ki. Akkor megoldódik minden emissziós problémánk?
Korántsem. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának korábban valóban a villamosenergia-termelés volt a fő forrása, de 2016 óta az amerikai erőművek kevesebb szén-dioxidot bocsátottak ki, mint a közlekedés, ahol az olaj egyelőre még mindig dominál.
Az áramtermelésben a fordulat egyébként nem csak a szél- és napenergia-parkoknak, de a szénnél olcsóbb és tisztább égésű földgáznak is köszönhető.
A megújuló energia tehát önmagában még nem fogja megmenteni a bolygót az üvegházhatást okozó gázoktól, ahhoz a háztartási fűtésrendszerek, a közlekedés, a szállítmányozás, a mezőgazdaság és az ipari termelés, például a petrolkémia reformja is szükséges lenne.Ám a trend már nagyon bíztató, már csak el kellene terjeszteni néhány feltörekvő gazdaságban is.
Ázsia a csúcstermelő
Az amerikai és az európai trend ugyanis hiába kedvező már ma is, ha több ázsiai országban, Indiában, Indonéziában, Kínában és Malajziában még mindig a szén a meghatározó energiaforrás. A nagyon népes és már viszonylag fejlett Kína 3,5 milliárd tonna szenet hoz felszínre évente, India és az Egyesült Államok 700-700 millió tonnát, Ausztrália, Indonézia, Oroszország vagy a Dél-Afrikai Köztársaság is kihoz együtt vagy egymilliárd tonnát.
Valaha a világ legnagyobb szénbányászati cégei az ausztrál BHP Billton, illetve az amerikai Peabody Coal magánkézben levő részvénytársaságok voltak, ma már a Coal India, illetve a China Shenhua állami cégek sokkal nagyobbak. Utóbbi például egymaga 75 ezer embert foglalkoztat, míg az Egyesült Államokban az egész szektorban ma már csak 50 ezer szénbányász dolgozik.
A trendekben azonban bízhatunk. Noha napjainkban a klímatudatos közönség örvendetesen türelmetlen, talán megpróbálhatunk egy kissé távolabbra előre tekinteni a jövőbe. Iparági elemzések szerint 2050-re a ma még lemaradó Kínában és Indiában is 60 százalékot fog adni a megújuló energiaforrás, és lassan felzárkóznak a világ más részeihez. Addigra Nagy-Britanniában, Franciaországban, Brazíliában, Kanadában, Olaszországban, de még az Egyesült Államokban sem lesz már semmilyen szerepe a szénnek.