Rendre visszatérő téma, hogy hazánk miként lehetne energiaellátását tekintve független. A téma más dimenziókban is fel szokott merülni: van, aki kontinensnyi léptékekben akar függetlenséget, van, aki pedig a nyaralóját akarja önellátásra berendezni, és leválni a szolgáltatótól. Nézzük, a vonzó elképzelésnek milyen buktatói lehetnek!
Akár egy ország, akár egy tanya energiafüggetlenségéről beszélünk, ugyanúgy három tényező befolyásolja a kivitelezhetőségét: műszaki, gazdasági és földrajzi szempontok.
Azt gondolhatnánk, hogy a műszaki a legegyszerűbb: megvannak-e a technológiai feltételei annak, hogy függetlenek legyünk? Leegyszerűsítve: vannak-e olyan eszközeink, amik olyan anyagból állítanak elő energiát, amiket nem másoktól kell beszerezni – vagy legalábbis nem olyanoktól, akiktől tartunk… Az üzemanyagon túl azonban az is kérdés, hogy az eszközök későbbi karbantartását és esetleges pótlását tudjuk-e magunk végezni, vagy nem szorulunk-e másokra? Ez bizony már lehet nehéz dió. Ha hirtelen mindent napelemekkel váltunk fel, azért, mert a nap mindenki számára elérhető, attól még függünk a napelemgyártóktól, és a napelemek fő alapanyagát adó ásványok kitermelése felett rendelkezőktől.
A gazdasági szempontok sem merülnek ki csupán abban a dilemmában, hogy kinek fizetünk. Ha a függetlennek és önellátónak gondolt alternatíva sokkal drágább, mint az import, akkor vajon meddig érdemes mégis a „hazait” választani. 20%-os felárig? Vagy ér az 50%-ot is? És mi számít hazainak? Magyar bejegyzésű, de külföldi tulajdonossal rendelkező beszállító vállalatokat miként ítéljünk meg? És az ő beszállítóikat is felül kell vizsgálni? Komplett származtatási ellenőrzést kell végezni az egész iparágban, mielőtt rálépünk arra a fejlődési útvonalra?
A földrajzi szempontok mindig a nagyoknak kedveznek. Sajnos nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint a norvégok a tengeri kőolajjal, vagy az USA a palagáz forradalommal. Minél nagyobb területről választhatsz, annál nagyobb az esélye, hogy találsz kedvező természeti erőforrást. Tovább bonyolítja a helyzetet az országok, vagy országcsoportok közötti együttműködések, népek közötti ősi vagy csupán átmeneti ellentétek. A geopolitika a még oly racionális műszaki megoldásokat is felül tudja írni sajnos. Sajnos a kereskedelmi büntetővámokkal való fenyegetőzések tökéletesen megmutatták, hogy akár a lose-lose szituációt is képesek egyesek bevállalni, akár csupán önérzeti okokból.
Belátható tehát, hogy csupán kevesek kiváltsága, hogy valóban energiafüggetlenséget érjenek el. Ugyanakkor döntési helyzetekben érdemes figyelembe venni a függőségi kockázatokat, és igyekezni csökkenteni azt.
Van még egy szempont, amiről hajlamosak vagyunk elfeledkezni. Mégpedig a kölcsönösség és az együttműködés. Amennyiben saját függőségünket mások függőségeivel egészítjük ki, létrejöhet egy speciális, mindenkinek kielégítő állapot. Ha mások ugyanannyira függenek tőlünk, amennyire mi tőlük, akkor az egymásrautaltság nagyobb biztonságot ad, mintha mindenki igyekezne teljes bezárkózásban csak magáról gondoskodni. Az Európai Unió lassan és fokozatosan egy egységes árampiac irányába halad. Mivel ez sok buktatót rejt magában, hiszen egyes tagországok energiaiparát jól, másokét rosszabbul érintheti, ezért nem csoda, hogy elhúzódik a folyamat. A határkeresztező kapacitások folyamatos kiépítése révén azok az országok, amelyek a szeszélyes kibocsátású megújulókkal termelnek, jó partnerre találhatnak a zsinóráramot adó országokban, és vica versa. A piacok összekapcsolása nem csak fizikailag, hanem elszámolási rendszereik összehangolásával is végbemehet, hogy az egyelőre nem teljesen kielégítő kapacitásokat jól osszák be egymás között. Mindenesetre ezzel feltétlenül biztonságosabb és védettebb országcsoportként tudnak viselkedni, mintha mindenki önállóan kívánná elérni a függetlenséget.