Jó néhány iparág és számos márka ment át óriási változáson az évtizedek vagy akár századok folyamán. Egyszer technológiai változások, másszor pedig okos menedzsment döntések formálták a cégek életútját. Mi a helyzet az energetikában? Lesznek-e a szorgos hernyókból színes-szárnyas lepkék?

Unalomig ismert anekdota a Nokia története: az egykori fűrészmalom, amit felvásárolt a gumicsizmagyár, hogy aztán a távközlési póznák és kábelek felé forduljanak, az evolúció végén a mobiltelefónia halhatatlan márkái közé emelkedve.

Vagy ott van a Starbucks és a Costa, a világ első és második számú kávéházlánca. Mindkettő pörkölt babkávé beszállítóként indult, és a kockázatos alárendelt szerep helyett nyitottak saját értékesítési pontokat, tízet, százat, ezret…

Az energetikában manapság zajló folyamatok azt vetítik előre, hogy hasonló metamorfózison fognak átmenni azok a cégek, amiknek a rezsit fizetjük. Voltaképp a színfalak mögött már sok minden átalakult, még ha nem is voltunk feltétlenül tudatában: különváltak a villamosenergiát termelő vállalkozások az energia nagyfeszültségű átviteli rendszereinek üzemeltetőitől, és a végfelhasználókhoz helyben eljuttató és az azt értékesítő cégektől. Sokszor megmosolyogjuk az időseket, akik a telefontársaság helyett még mindig „a postát” szidják, ha nincs vonal a telefonban, ugyanakkor a legfelkészültebb lakástulajdonosok is könnyen zavarba hozhatók azzal a keresztkérdéssel, hogy vajon kit kell hívni, ha az utcáról a villanyórához vezető vezetékünket leszakította a vihar a nyaralónkban...

A huszadik század végére azt szoktuk meg, hogy integrált, és többnyire központilag irányított módon kapunk villanyt havi számláért cserébe a területileg illetékes szolgáltatónktól. Nem volt ez mindig így, a háztartási villanyáram-ellátás hajnalán egyedi, független, szigetszerű ellátórendszerek működtek, kiszolgálva egy tanyát, egy üzemet, vagy néhány háztömböt. A nagy kapacitású erőművek létrehozásával ment végbe az a koncentráció, aminek végén egy ország áramellátásának harmadát, vagy akár felét is képes volt biztosítani egy termelőegység. Márpedig, ha egy helyről jön, akkor egyféleképpen juttatható el a felhasználóhoz.

Ilyen környezetben valóban nincs igazán bonyolult szerepe a közművek rendszerén belül a végső szolgáltatónak: odajuttat, mér, számláz, behajt, tájékoztat.

Egyszerű, érthető analógiával: ha csak egyféle elemes bútorcsaládot lehet kapni minden bútorboltban, akkor nincs rá igény, hogy lakberendezési szaktanácsokat adjanak a bútorbolti eladók.

A rugalmasan szabályozható kogenerációs erőművek, valamint a kisebb kapacitású, de folyamatosan fejlődő megújulók terjedésével merült fel ismét annak lehetősége, hogy többet várhassunk el a szolgáltatótól. Így már van értelme a különböző energiaforrások mixét a változatos fogyasztói igényekhez szabni! Mivel a fogyasztók jelentős része nem tudja artikulálni, hogy valójában milyenek is az ő fogyasztói igényei, ezért ennek megfejtéséhez már érdemes tanácsadókat, értékesítési szakembereket is bevonni.

A technológiai fejlődés pedig ezt tovább segíti: a használati szokások rendszerszintű megfigyelése és elemzése révén folyamatosan egyre kiszámíthatóbbá válnak az igények, és egyre kisebb tartalékok fenntartásával is biztonságos áramszolgáltatás teljesíthető. Vegyük észre, hogy a modern szolgáltató árrésének jelentős része a folyamatos hatékonyságjavulással keletkezik. Más iparágból vett példával: azáltal, hogy a logisztikában a „just in time” rendszerek képesek biztosítani a folyamatos alapanyag és alkatrészellátást, volt mód a raktárkapacitások csökkentésére.

Az energetikában szétterül a felelősség az átviteli hálózati rendszerek (TNO-k vagy TSO-k) és a fogyasztókhoz közelebb levő elosztói hálózatok (DNO-k vagy DSO-k) üzemeltetői között. Azáltal, hogy egyre több épületre kerül napelem vagy szélkerék, és észrevehető mértékben termelést is folytat a fogyasztói oldal, a kiegyenlítésben és az irányításban az elosztóknak (DSO) is részt kell venniük. Amint bejönnek a képbe a háztartási akkumulátorok, és megnő az e-közlekedés részaránya, tovább bonyolódik a képlet. Ennyiféle tényező összehangolásához elengedhetetlenné válik egy „smart” hálózat.

Ha eleresztjük a fantáziánkat, akkor további változások is valószínűsíthetők.

Mivel az egyik legnagyobb érték a hatékonyság, ezért a spórolásban és kiszámíthatóságban való közreműködést a társaságok különböző ösztönzőkkel, akár a játékosítás (gamification) módszereivel is támogatni fogják. Ha végül egy csúcsidőszaki igények fedezéséhez lekötött drága villanyáram-kapacitást nem kell megvásárolnia egy szolgáltatónak, akkor ennek előnyeiből örömmel fog visszajuttatni a „játékban” résztvevő ügyfeleinek. Ráadásul, nem csak azzal lehet „jó pontot szerezni”, ha a csúcsidőtől távol tartva magunkat, olcsóbb időszakra időzítjük a mosást. Nem kizárt, hogy hamarosan premizálni fogják azokat a villanyautó tulajdonosokat, akik hétközben kihasználatlanul álló autóik akkumulátorát a hálózati tartalékokhoz bocsátják rendelkezésre, hogy gazdálkodjon vele a helyi szolgáltató (DSO). Ismert modell ez: hasonlóan osztják meg egymás közt a kutató intézetek a csillagászati műveletekhez szüksége számítási kapacitást, a laikus rajongókat is bevonva.

A közművek által kezelt felhasználói profilokból adatbányászati módszerekkel nagyon sok fontos fogyasztási jellemző ismerhető meg. Ha a fogyasztási adatok ennyire mélyen elemezhetővé és követhetővé válnak, az átalakíthatja a lakásbiztosítási, vagy a lakásbérleti piacot. Mi több, a szolgáltatók ügyfélszolgálati rendszerei idővel ilyen termékek közvetítőiként jelenhetnek meg a piacon, biztosítva a hozzáférést az ehhez hozzájáruló ügyfeleikhez.

Ahhoz, hogy a szállítók és elosztók együttműködése a lehető leghatékonyabb legyen, a szolgáltatók számára fontos, hogy megbízható előrejelzések érkezzenek a fogyasztóik igényeiről. A szolgáltatók egyre szorosabban fognak támaszkodni a fogyasztói profilokra, idővel akár arra is rákérdezve, hogy mikor terveznek nyaralni menni, akarnak-e újabb készülékeket venni, azok csökkentik majd az átlagfogyasztásukat, vagy éppen növelik azt… mindezen kérdések közé pedig idővel sok más is bekerülhet. A válaszok mesterséges intelligencia bevonásával történő elemzésével eljöhet az az állapot, hogy az áramszolgáltatótól jobb ajánlat érkezik egy új hűtőre, mint a műszaki áruház hírlevelén és kuponjain keresztül. Mert jobban fogja tudni nálunk, hogy valójában milyen készülékre is van szükségünk: egy ritkán nyitogatott energiatakarékos hűtőládára, vagy egy rekeszenként más-más hőfokú, többkompresszoros, üvegajtós fridzsiderre?

A fogyasztási szokásaink tudatában ezen készülékek leghitelesebb szakkereskedőjévé léphetnek elő azok a cégek, amiktől ma még csak egy sárga csekket kapunk.

Utópia? Vágyálom? Vajon ki gondolta volna, hogy a zsákos kávébabot furgonnal házhoz hozó társaság a 21. század elejére a legszexibb márka lesz a városi fiatalság körében? Ne zárjuk ki, hogy hasonló metamorfózison mennek majd át a közműveink.