Energia 4.0

A jövő energiája

A szívószál betiltásától az Excel táblákig

2018. október 01. 10:48 - energia4.0

straws-2483741_1920.jpg

Ezen a nyáron tudati szintről cselekvési szintre jutott a környezetvédelem ügye. Ahhoz azonban, hogy valódi eredményeket érhessünk el, és a lelkesedés hosszútávon is fennmaradjon, érdemes a látványelemek helyett a szakmailag is megalapozott programokra fordítani a figyelmünket.

Bizonyára nem csak nekem tűnt fel, hogy az idei nyár (a déli féltekén tél) fejleményei nyomán az emberi beavatkozás által kiváltott klímaváltozás és környezetkárosítás témája a napi beszélgetéseink szintjére jutott. A világszerte tomboló erdőtüzek, a teljesen kiszámíthatatlanul jelentkező viharok vagy más extrém környezeti jelenségek, a szívfacsaró fotók felszíni vizeink és erdeink szennyezettségéről nem csupán elérték az emberek ingerküszöbét, hanem immár kritikus tömeggé álltak össze. Fogékonyak lettünk a megoldási javaslatok iránt. Míg a felvilágosult átlagember jobbára szelektíven gyűjti a szemetét és keres egy kukát a hulladéknak, villanyautóról álmodozik és paradicsomot vesz az erkélyre, be kell látni, hogy ez korántsem lesz elég. Más módon kell változnia a szemléletnek, és leginkább a gyakorlatnak.

Nagyon tanulságos az a dinamika, ahogy a valóság beszivárog az életünkbe, ahogy észleljük, és ahogy valódi döntéseket és alkalmazkodást vált ez ki bennünk.

A környezetünk állapotáért aggódók erejüket idén néhány tételre összpontosították. Úgy tűnik, hogy a szívószál, a műanyag zacskó és a palackok lettek a bűnbakok, legalábbis az egyszerhasználatosak feltétlenül. Bár évek óta a napnál is világosabb, hogy ezekkel a termékekkel óriási károkat okozunk, a tiltakozás mostanában érte csak el azt a kritikus méretet, hogy a politikusok a világ több pontján is komolyan meghallották ezt és a választók igényeire reagálva a  a betiltásukról határoztak. Első tanulság: akkor lesz változás, ha valakinek ez fontos lesz, méghozzá olyannak, aki hatással is van a döntésekre, képes változtatni.

Ugyancsak fontos kérdés a felelősség. Kell-e lelkiismeretfurdalást érezzen az a polgár, aki amúgy nem vesz el feleslegesen szívószálat egy pohár üdítőhöz, nem hajítja ki a mekis zacskót az autó ablakán, és nem teszi ki lakásfelújításának maradványait az erdőben? Még ha magunk mintapolgárként viselkedünk is, a megvásárolt termékek egy része, bizony olyan eljárásokkal készül, amelyek nem fenntarthatóak, kiválthatóak lennének tisztább megoldásokkal. Ennélfogva nem elengedhetetlen, hogy ilyen módon jussunk hozzájuk, tehát közvetve hárul ránk felelősség. Mondhatjuk, hogy minden szennyező plasztikgyárat regulázzanak meg a hatóságok, de már az is sokkal több a semminél, ha az egyén szintjén saját keresletünk visszafogásával igyekszünk hatni rájuk. Ezért bármennyire is  marginális hatásúnak tűnhet elsőre egy szívószál-ellenes kirohanás, vagy egy antizacskós kampány, ezek szimbolikus jelentőségük miatt sokat segíthetnek a probléma közbeszédbe emelésének. Második tanulság: valódi súlyukon túlmutató jelentőségük lehet bizonyos ügyeknek. Sokkal könnyebb általuk tudatosítani az emberekben a szerepvállalásuk fontosságát.

Amennyiben abban bízhatnánk, hogy elérjük azt a pontot, hogy mindenki tudatos, és a felhasznált műanyagot minden esetben visszaforgatnánk, és zárt rendszerben lehetne tartani a körforgást, minimalizálva a nyersanyagok friss betáplálását, akkor az maga lenne a boldogság. Reális? Sajnos nem. A Szabadság-hídon kirobbant kuka-gate megmutatta, hogy a csordaszellem sajnos senkit sem kímél – függetlenül attól, hogy van-e aki összeszedi utánunk a szemetet, vagy sem. Harmadik tanulság: nem felejthetjük ki az emberi tényezőt.

Azt is megfigyelhettük, hogy rögtön jönnek a szkeptikus hangok: a textilzsák jobban szennyezi a környezetet, mint a nejlonzacskó. Ha újra használjuk a PET-palackokat, kioldódik belőlük némi károsanyag. Brit tudósok, hétköznapi hiedelmek, világszervezeti állásfoglalások pro és kontra. Negyedik tanulság: nincs abszolút igazság. Képtelenség mérlegelni minden tényezőt, ha az ökológiai lábnyomunkról van szó, amint azt már egy korábbi blogbejegyzésemben is kifejtettem.

Vajon akkor igazodjunk vagy sem? Trendik leszünk, ha hálószatyorral megyünk mostantól a piacra, vagy kinevettetjük magunkat, hogy egy leckével le vagyunk maradva? Hálával gondol majd ránk az utókor, vagy pedig a 21. század legnagyobb baklövését fogjuk elkövetni, nyomorba taszítva keleti társadalmak középosztályát, világméretű válságokat és kereskedelmi háborút kirobbantva? Ötödik tanulság: a környezetvédelem ügye pontosan ugyanannyira hit és eltökéltség kérdése, részben önző céllal: a túlélésünk érdekében. Egyszerűen el kell kezdeni csinálni, elköteleződve egy modell mellett, aztán ha felmerül valami akadály, akkor majd átgondoljuk és változtatunk, ha szükséges. Nem fogunk tudni találni egyedül üdvözítő, minden szempontból makulátlan megoldást.

Többféle lehetőség van, és mindegyik sikere ugyanannyira függ a környezettől is, mint a gazdaságossági számításoktól. Ha egy pedáns nyugat-európai városka közértje hiánytalanul tudja kiadni és begyűjteni a bevásárlókosarakat, amit akár hazáig is vihet a kuncsaft, akkor az működik. Ugyanakkor egy egész ország nem biztos, hogy ráállítható egy ilyen pályára. Olyan közös nevezőt kell beépíteni a rendszerbe, ami mindenkit a megfelelő, fenntartható viselkedés irányába terel. Mi lehet az, amit egységesen értenek világszerte?

Nos, ez a pénz. Kibocsátási kvóták, karbonadó, különféle korlátozók és ösztönzők működnek már évek óta, számos előnnyel, hátránnyal. Ezeket viszont már a következő blogbejegyzésemben tekintem át.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ajovoenergiaja.blog.hu/api/trackback/id/tr5714274497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

roli101 2018.10.01. 12:49:50

Amíg fogyasztói társadalomban élünk, addig csak illúzió a hulladékok csökkentése.
A csomagolási hulladék nagy részével az egyszerű ember nem is találkozik. Nem a szívószálból, az egyszer használatos zacskóból származik a sok hulladék, hanem a logisztikából. A szállításhoz nélkülözhetetlenek a különféle csomagolások és minél messzebbről jön az árú, annál több csomagolóanyagra és elégetett üzemanyagra van szükség. Amíg mindenki Kínából, USA-ból rendeli a vackokat, mert olcsóbb, mint az itthon gyártott, addig lesz bőven csomagolás.
Másrészt minél szebb, dizájnosabb, összetettebb a csomagolás, addig egyre nehezebb, legtöbbször lehetetlen az újrahasznosítás. A legelső lépés az lenne, hogy a gyártókat köteleznék, hogy csak olyan csomagolásba tehessék a terméket, aminek a csomagolása biztosan újrahasznosítható. Pl. a vékony zacskó a boltokban a kiflihez könnyen újrahasznosítható, viszont a papír-fóli kombó, amibe a pékárút lehet rakni, az maximum félig. Ha a papírhulladék közé kerül, akkor a papír hasznosul, a műanyag megy a lerakóba, ha valaki letépi a műanyagot, akkor se jobb a helyzet, mert az PP-ből van, ami nem igazán hasznosítható, legalábbis pénzügyileg nem rentábilis.
A lakossági műanyag hulladékok gyűjtése, válogatása, hasznosítása pénzügyileg nem nyereséges, csak állami dotációval lehetséges. Nálunk ez úgy működik, hogy most ellenőrzik a 2017. első félévet ebben a témában és majd utána pár hónapra fogja az állam kifizetni ezt a támogatást. 1-1,5 évet kell várni arra a pénzre egy vállalkozásnak, amit ki kellett fizetni, hogy a gyűjtés, hasznosítás megtörténjen.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.10.04. 09:32:05

@roli101: Azt gondolom, hogy ha a termékdíj arányos lenne a környezetterheléssel (nem csak az előállítás, hanem a visszagyűjtés-ártalmatlanítás "valószínűségét" is tartalmazná), akkor javulnának az arányok. Például a jelenleg nem reciklálható habosított műanyagok egész jól kiválthatók ragasztott hullámkarton elemekkel, meg levegővel felfújt zacskókkal. Csak a "hungarocell" nyilván olcsóbb.
De a 25 centes német betétdíj is egész jól ráveszi az ottaniakat a visszagyűjtésre, míg nálunk 1-2 forint a PET palack, meg a sörösdoboz. Persze az sem mindenre megoldás. Csak egy példa: a szomszéd pont leszarja a szelektív gyűjtást. Illetve ő gyűjt, de amikor a kamasz gyereke leviszi a kukához, akkor egyben bevágja az egészet. Ráadásul megy bele az üveg is. Mivel alapvetően pedáns ember, mindig egy szép, nagy, tiszta szemeteszsákba teszi a szemetet(!), így megy a kukába, ezért ha észreveszem, akkor kiválogatom. A múltkor volt benne négy betétdíjas üveg, kitettem a kerítés mellé, hadd örüljön a guberáló. Három napig néztem, a kutyának nem kellett. Akkor bevágtam a kocsiba, és visszavittem, a négy üvegért kaptam majdnem 200 Ft-ot.